Goethe nyomában

Hm...well...kicsit megkésve, de szeretném lezárni a nagy utazást. Ennek mondjuk feltétele lenne az utolsó papírok eljuttatása a rektori hivatalba is, de ezt most hagyjuk.

Köszönöm minden kedves olvasónak, hogy követte mindennapjaimat Heidelbergben. Remek 5 hónapocskát töltöttem ott, felejthetetlen élmény lesz egészen biztosan. Volt alkalmam mindenféle emberekkel megismerkedni, szórakozni, sokat tanulni. Mindenkit csak buzdítani tudok, hogy ragadja meg az alkalmat és pályázzon külföldi ösztöndíjra, mert a sok hasznos tanuláson túl az éjszakai sörlopás sztorija is jobban hangzik úgy, hogy Francisco-val slisszoltunk egy ládával a Hauptstrassén, nemdebár?

Köszönöm a biztató szavakat is, valamint a sarkallást a blogolásra, mert van/volt érdeklődés. Ezt nagyra értékeltem, tényleg.

Köszönöm, hogy részt vettetek a nyereményjátékokon és köszönöm, hogy a köszönetet is megköszönhetem már lassan, így nem is nyújtom a semmit sokáig...

Köztudottan mindenhol jó, de a legjobb, ahol éppen vagyok, így ezzel búcsúzom is, elértek most már normál belföldi tarifáért is! :)

Taps. Függöny. Meghajlás.

Hát ezt is megértük! Remélem, nagy izgalom övezte a játékot és vártátok a megfejtést és a nyertesek kisorsolását!

A megoldás pedig valóban az, hogy a monda szerint a hordó őre, Clemens Perkeo, világ életében csak bort ivott és abba halt bele, hogy egyszer vizet ivott.

A különdíjat Mesi kapja, mivel egy legalább olyan idióta ötletet dobott be, mint amilyen a valódi sztori.

A korsó fődíját pedig Ropi vitte el, mivel elsőként adta meg a helyes választ a kérdésre.

Köszönöm mindenkinek a részvételt és a szurkolást, a nyerteseket mailben is értesítem, mivel az eredményhirdetés kissé elcsúszott!

Második, záró felvonásához érkezett a nyereményjáték! Annyiban különbözik az elsőtől, hogy a nyertes szép korsója mellett a második jól játszó is nyereményben részesül, egy felespohár formájában!

A játék kerek 1 hétig, azaz február 26-ig, péntekig tart. A nyertesek nyilvánosan lesznek megszégyenítve kihirdetve! :)

A nyereményhez most nem fejszámolásra van szükség, hanem némi kreativitásra! A feladvány az alábbi:

Hogyan lelhette halálát a heidelbergi kastély hatalmas boroshordóját őrző törpe?

Nem csak az ősz járt Párizsban, de bizony én is a hétvégén. Adyt nem hajkurásztam igazán, mivel az ihlet mellett ugye a kankót is sikerült begyűjtenie, de mindenképp mély tisztelettel töltött el, hogy hőn szeretett városába tölthettem a hétvégét. Az utazás odafele elég másnaposan és álmosan telt, mivel előző este sikerült egy elég szar, de legalább sokáig tartó buliba becsöppeni. Most is megpróbáltunk elemelni egy láda sört a diákszövetségből, de lebuktunk és ki lettünk tiltva. Ezen a héten nem terveztem már oda menni, úgyhogy adtak a szarnak egy pofont…:)

Látogatóba érkeztem ugye; Ali szakmai gyakorlaton van kint az UNESCO-nál, Fanni pedig Erasmussal tanul kint.

Párizs nem sokat változott az elmúlt 6 évben. Akkor volt szerencsém egy hónapot ott tölteni és bejárni a látványosságokat, úgyhogy most lehetett a nap közben lézengős, sétálós, fotózgatós, este iszogatós bohéméletre koncentrálni. Legnagyobb örömömre Fanni egy nappal korábban ment ki a tervezettnél, így mindkét éjszakámra volt fekhelyem. Pénteknél rezgett kicsit a léc. Rezgés után viszont be is keményedett, mert a deszkapadlón kaptam fekhelyet. Aludni bőven jó volt, Amszterdamban is hasonló volt a komfort. :)

Valóban nem turistáskodni akartam és rohanni megnézni mindent, meg bemenni az összes múzeumba, így első nap a Notre Dame környékén sétálgattam, illetve kavarogtam a városban a csomagjaimmal az UNESCO és Fanni kolija között. Az ebédet egy vietnámi étteremben sikerül elkölteni, amit Ali ajánlott. Babun volt a kaja neve és baromi nagy levesestálban szolgálták fel. Volt benne szója, darált hús, tészta meg minden. Tuti össze nem kutyulnék egy ilyet, de egész jó volt. Rászokni nem tudnék azért… Az esti kortyolgatás Párizsban drágább volt, mint gondoltam, pedig már Németországon is húztam a szám. 5 eurós happy hour volt, de szerintem a 3 eurós cuccot is annyiért adták akkor az akció keretében. Bemelegítő estének és napnak jó volt mindenképp.
Szombaton délután találkoztunk Alival, toltunk egy gyrost, ami kb. csak azért érdekes, mert itt is háromszor akkora, mint odahaza. We should buy a bar! …vagy egy gyrosbüfét! Utána belevetettük magunkat a kisutcákba és párizsi hidegbe. Oldódtunk kicsit a rue Moufftard boltjai közti mászkáló emberek közt, megnéztük a Panthéont, turistákat fotóztunk, zárásra pont beértünk a Luxembourg kertbe és buszoztunk, mert fogalmunk sem volt, hogy hol vagyunk. Végül megtaláltuk valamelyik metróvonalat és elindultunk a Pompidou kultúrközpont (Centre George Pompidou/Beaubourg) felé. Fel akartunk menni egy magaslati pontra, egyrészt megnézni a várost sötétben kivilágítva, másrészt megnézni az Eiffel tornyot, ami minden egész órában sziporkázik millió kis égővel. Állati jól nézett ki. Mivel Alinak van párizsi kultúrkártyája, bementünk egy kiállításra is. Érzett egy kis hatalmat, hogy ingyen mehetünk be egy csomó helyre, de ezt most fújhattuk, mert fehér alapon fekete pacákat vagy fekete alapon fekete pacákat nézegethettünk… Állítólag a mindenféle fényjáték lett volna a lényege, de siralmas volt… Este a vigalmi negyedbe keveredtünk a place Pigalle környékére. Vén kurvától sikerült szikkadt palacsintát vennem, valamint ittunk fura arcok közt pár sört. Az egyik arc telibesmárolta a haverját az asztalnál. Megegyeztünk, hogy a franciák nem tudnak szórakozni. :) Hazafelé egy kéregető műstrici még lerasszistázta Alit, hogy teljes legyen a napja.
Vasárnapra is volt program betárazva. Sajtot, bort már szombaton vettem, így csak lófrálni kellett a városban a 4 órai haza utamig. Felmentünk a Sacré Coeur-höz, lefelé jól eltévedtünk, de még jobb városnézés lett belőle. Kajáltunk még egyet, aztán irány a találkahely. Kocsival jöttem volna, de a fickó nem tudott kimenni Párizsba hóvihar miatt, így hoppon maradtam. Hagyott üzenetet a német számomon, de azt persze a biztonság kedvéért a koliban hagytam. Minek is kéne…?! Mehettem vonatjegyért. Szegény Alit is ki kellett megint robbantani otthonról, mert elég kessem sem volt, hogy hazajöjjek, így ki kellett segítsen. Elég ciki volt… Öröm az ürömben, hogy maradt 4 újabb órám császkálni, így végül nem maradt ki az Eiffel torony sem, és egy egész órás buszos városnézést is csaphattam, mert elég hosszú volt a busz útvonala, amelyik az állomáshoz vitt vissza. Elmondhatom már, hogy TGV-n is tudtam utazni, és a hazaút utolsó szakaszára pont egy magyar lányba botlottam Offenburgban, így nem unatkoztunk. Ő épp Brémába tartott új életet kezdeni, én pedig az ágyam felé a napot befejezni.

Amit mindenképp meg lehet jegyezni a francia fővárosról, hogy tisztább nem lett, de ugyanolyan büszkén lépkednek a franciák a kutyagumi kupacok között is. Metróval még mindig hatékony a közlekedés, mert mindenhova elér, ellenben alig lehet néhány vonalra felférni. Van, ahol matricákkal demonstrálnak, hogy bővítsék a metrónak az adott járatát. Érdekes, mert így is 2 percenként jár, tehát kb. folyamatossá kéne tenni az összeköttetést az állomások közt. :)
A belváros továbbra is gyönyörű és a nyüzsgés nagyon magával tudja ragadni az embert. Egy teli sétálóutcán nagyon jól el lehet lézengeni csak úgy, valamint ha az idő engedi érdemes kiülni a valamelyik kávézó teraszára és csak nézni a forgatagot. Erre pedig minden lehetőség adott, hiszen kb. minden sarkon van egy brassérie, patisserie, traiteur vagy bármiféle egység, ahol vehetünk egy kávét vagy pohár bort. Bármilyen hideg is volt most, melegen ajánlom, hogy látogassatok ki ide legalább egyszer.

Sok mindenre asszociálhat az ember, ha meghallja Strasbourg nevét. Kinek a strasbourgi romák, kinek az EU parlament, Európa Tanács vagy az emberi jogi bíróság, de van, akinek 5 gramm hasis teszi emlékezetessé a várost. Nos, ezek egy részéhez és még sok máshoz is nekem is volt szerencsém, és az alcímre is ki fogok térni.

Indulás. Reggel 8. Ez még a jobbik variáns, mert általában 7:30 vagy 6 óra a start. Én készen, kopogok Magdinál. Nem nyit ajtót. Biztos elindult nélkülem, mert eléggé utolsó pillanatban vagyok. Nos, nem, utóbb kiderült, hogy reggelig bulizott és simán átaludta a kirándulást. Pech, tényleg jó volt…

Az utazásnak nem szoktam nagy feneket keríteni, mert pár óra buszozás nem nedvesíti be senkinek a bugyiját, de most kitérnék egy mozzanatra. Kicsivel Strasbourg előtt ugyanis megálltunk pihenőt tartani és most kivételesen éltem a technikai szünet lehetőségével. Persze, Sanyi, marha izgalmas, hogy elmentél vizelni reggel… Valóban nem az, de amibe a mosdóban futottam bele, az annál mókásabb volt. Az óvszer automata nem ritkaság itt, de ebből a gépből bizony gumin kívül jött péniszgyűrű, hordozható műpina és mini vibrátor is. Nagyokat pislogtam rá. De vissza a fő szálhoz…

Strasbourg Elzász tartományban van, Franciaországban. Sejtem, hogy tudjátok, de ez az első nem német kirándulás az egyetemmel. A tartomány ugye sokáig német terület volt, majd francia, majd német majd végül megint francia. A német hatás még látszik a régebbi házakon. Elzász borvidék, a rizling és valami kutyult vegyes a honos és kedvenc boruk itt, valamint itt van az ország legnagyobb, de legalábbis legismertebb sörfőzdéje, a Kronenbourg. A város Franciaország második legnagyobb folyami kikötője. Az óváros a város szívében van, rengeteg kis csatorna által felszabdalva. A házak formája és hajók sokasága kicsit Amszterdamra emlékeztetett engem. Itt található a 15. században épült templom, a Münster. Kicsit felemás sikerű építmény, mert építés közben elfogyott a lelkesedés és a pénz is, így a tervezett két torony helyett csak egy készült el, viszont az áll a középkor óta. Ulm és Köln után Európa harmadik legmagasabb tornya az övé (142 méter), viszont abban veri őket, hogy azok csak a 19. században készültek el. A templomban van egy óra, ami igazán különleges, mert mutatja az egyezményes greenwich-i időt is és a tényleges strasbourgi időt is, ami 31 percet késik. Itt van Európa legrégebbi gyógyszertára is, ahol nem más, mint Goethe hallgatott kémia előadásokat. Itt bukik ki az egyik része az alcímnek. Nem volt kis meglepetés, hiszen a blog címe is Goethe nyomában, és bizony majdnem mindenhol, ahol jártam eddig, előkerült Goethe is. Volt is egy szerelme itt, akit végül szó nélkül hagyott itt és később sem jelentkezett nála. Nem volt szép tőle, lássuk be. „Cserébe” nem fogadták el az egyházjogi disszertációját, mert erősen ateistának vélték.

Gutenberg is megfordult a városban, bár igazán maradandót ugye nem itt alkotott.

A gasztronómiáról röviden a sör és a bor mellett néhány jellegzetes étel is akad itt. Ilyen a savanyú káposzta. Ez nem csak káposzta magában, hanem ilyen húsos valami, szerintem mezei székelykáposzta, de sajnos nem jutottam közel a megoldáshoz. Van ilyenük, hogy tarte flambée. Ez egy kvázi pizza hagymával, tejföllel. Végül pedig van a baeckeoffe. Ez régi parasztétel. Lényege, hogy a nem túl minőségű húsukat a szegények boros-fűszeres pácba tették és a pék kemencéjébe készítették el, miután végzett a melóval (baeckeoffe ~ Backofen németül).

Érdekesség, hogy a francia himnusz, a Marseillaise is innen származik. Itt komponálták, itt mutatták be, de mégis Marseilleben futott be.

Kaptunk némi séta- és ebédidőt a szokásos vezetés után. Én valami helyi spéci kajára vágytam, de ahhoz nem a megfelelő emberrel voltam. Lenke csapódott hozzám, aki rögtön azzal kezdte, hogy nem mintha nem lennék jó társaság, de amikor Magdival van kiránduláson, akkor ő mindig olyan sokat beszél és milyen jól el tudnak beszélgetni párkapcsolatokról, pasikról és divatról. Anyád! Úgy nézek ki, mint akivel ezekről fogsz csacsogni??? Ráadásul ragaszkodott hozzá, hogy olcsón jöjjünk ki, így a normális kávézók és éttermek ki lettek csukva… Maradt valami gyorsétterem, ahol ittunk egy borzalmas teát. Szendvicsem nekem is volt, akart a fene azt enni. Viszont érdekes volt, hogy a mindenféle cuccal megkent szelet kenyereket késsel-villával ették a franciák. Nagyon kis úriasak, de egy idegen nyelvet már nem képesek megtanulni, hogy megértsenek (ha már az én franciám nem elég ahhoz, hogy egy teát megkapjak elsőre).

A napot a modern és kortárs művészetek múzeumával zártuk. A modern része egészen emészthető volt, rengeteg festménnyel. Ami igazán megmaradt az André Masson Lovakra támadó halak című képe volt. Ha ki lehet guglizni valahogy, akkor tegyétek. Nagyon idióta. A francia nevére nem emlékszem sajnos. Lenkének egy két meztelen őt ábrázoló festmény jött be nagyon, még le is fotózta. Áradozott, hogy művészet és milyen jól meg van csinálva a kép. Gondoltam megmondom, hogy „ja, jól meg is lehetne csinálni őket”, de ez a szóvicc csak magyarban ül igazán…:) Jöhetett a fotókiállítás és a kortárs művészet. Itt érünk el az alcím második részéhez, mivel a fotókiállítás rögtön kitárt, piercingelt és lemodellezett puncikkal, valamint egy maszturbáló apáca fotójával kezdődött. A reggeli műpöcsös automatával egész jól kiegészítették egymást. A fotók jó része számomra teljesen értékelhetetlen volt, de biztos csak én nem vagyok igazi műértő. Volt persze több is, ami tetszett, de igencsak kisebbségbe szorultak. A kortárs művészeti részre nagyon karaktereket sem akarok pazarolni, mert ez az, amit sose értékeltem. Neon lámpákból tákolt rámpa, fehér alapon kék négyzetekkel telepakolt festővászon és préselt meg egymásra hajigált hulladék (tényleg hulladékról beszélünk: szétfűrészelt gitárok, összepréselt kipufogók, rohadó postai csomagok, összegyűrt mágnesszalag) nem a meg nem értett művész háborgó lelkét vetíti elém, hanem szerencsétlen barmokat, akik lusták dolgozni, de tisztában vannak vele, hogy van még hasonló kretén a világon, mint ők, akinek van pénze és megveszi a szarukat. Elnézést, ha valakinek a lelkébe tipornék ezzel. Egy sör mellett megbeszélhetjük…

Összegezve, a város nagyon szép, jót sétáltam, jól éreztem magam és vissza is látogatok szívesen bármikor. Zárásként még megnéztük közelről az Európa Tanács, az emberi jogi bíróság és az Európa Parlament épületét. Azt hiszem ezzel elértem tanulmányaim csúcsát, vidáman abszolválhatok!